Festői környezet és romantikus hangulat várja a Holiday Club Füred vendégeit a Balaton északi partjának múlt korokat idéző városában. A kétezer éves múltra visszatekintő Balatonfüred már a római korban is lakott terület volt, igazán jelentőssé azonban a XIX. században vált, amikor már Magyarország kulturális és társadalmi életének egyik legjelentősebb központjaként tartották számon. Költők, írók, politikusok töltötték Balatonfüreden a nyarat és kerestek gyógyulást a szénsavas forrásokra épült fürdőkben.

Balatonfüred

… vonzereje a gyógyhatású források mellett gyönyörű fekvésében, a Balaton-felvidéken termő zamatos borokban és az ott élő emberek vendégszeretetében rejlik. Történelmi és kulturális hagyományai, valamint az azokra alapuló nevezetes rendezvényei egész évben ide csábítják az embereket. A Holiday Club Füred vendégei mindezt a szépséget, hangulatot és változatos programlehetőséget napról napra átélhetik, részesévé válva Balatonfüred hangulatos hétköznapjainak és egyedülálló rendezvényeinek.

A Holiday Club Füred

… üdülő a Balaton partjától és a strandtól kb. 800 méter távolságra fekszik. A szállodában 42 ízlésesen berendezett, tágas apartmannal várjuk vendégeinket, akik kényelméről udvarias, barátságos személyzet gondoskodik.

Az üdülőben

… összesen 42 darab klimatizált apartman található, fedett és nyitott parkolók, a kertben úszómedence és pihenők találhatóak. A szobák bútorzattal, berendezési és felszerelési (főzéshez és étkezéshez is alkalmas) tárgyakkal, színes televízióval, telefonnal, mikrohullámú sütővel, kávéfőzővel felszereltek.

Ön és családja

… még tökéletesebb kikapcsolódását szolgálja a wellness centrum: pezsgőfürdő, finn szauna, aroma szauna, gőzfürdő, sószoba, pihenőszoba.